Összes bejegyzés: Hírek

Irány Zágráb!

animafest_zagreb_2012_main

A hét közepén az Illyés Művészeti Akadémia összes animációs diákja Zágrábnak veszi az irányt. Az iskola támogatásával szakmai tanulmányútra megyünk az Animafestre. A másodévesek rohamtempóban éppen vizsgafilmjeiket fejezik be, megérdemelt lesz utána a pihenés. Visszatérésünk után élménybeszámoló fotógalériával várunk benneteket.

És ha már Zágráb, nézzétek meg John Halas Az Animáció mesterei című 1986-ban készült sorozatából a Jugoszlávia című részt. Nos, ilyen néven ország már régen nincs, de szlovén, bosnyák, szerb és horvát animáció azonban továbbra is van. A 12 részes sorozat ezen epizódja többnyire a Zagreb Film alkotásait mutatja be, de szerepelnek benne belgrádi animációk is.

 

 

Papírkivágásos türelemjáték Koreából

Kangmin Kim

Rangos fesztiválok díjait kapta a koreai Kangmin Kim, aki nyolc perces animációs rövidfilmjét elsősorban a klasszikus papírkivágásos technikára alapozta.

Felejtsétek el beidegződéseiteket az egykor népszerű technika alkalmazásról, helyette nézzétek meg az animációt és a forgatásról készült werkfilmet. Többek között ez a film is bizonyítja, hogy számítógép ide vagy oda, nem vesztek ki a régi technikák sem. De persze a mai papírkivágás nem olyan mint 30 éve volt, ma újfajta precizitást, igényességet hordoz, és gyakran keveredik más eljárásokkal. Az ötletességben pedig ma sincs hiány.

Még jelentkezhetsz a Fimtett-tábor kritikusi csoportjába

filmtettes

Szorongás, komikum, líraiság – a kritikusok fókuszában az animációs film

Az animációs film irányvonalai címmel tartja előadásait július 31. és augusztus 10. között Varga Zoltán a 11. Filmtett-alkotótábor kritikuscsoportjának. A táborba április 30-ig lehet jelentkezni önéletrajzzal, saját írásokkal és kitöltött adatlappal. (Lásd: http://www.filmtett.ro/filmtett-tabor/11-filmtett-alkototabor-sepsibesenyo-2012)

Az előadássorozat célja, hogy bemutassa az animációs filmmel kapcsolatos legalapvetőbb fogalmakat és jelenségeket, beleértve az animációs film formáinak lehetséges rendszerezését, az animációs és az élőszereplős film különbségeit és hasonlóságait, valamint az animáció különleges adottságait, amelyek speciális kifejezőerőt biztosítanak neki a mozgókép típusai között.

Ezek alapján a 4 blokkra épül a program:

Az animációs film meghatározása (1 alkalom):

  • technikai és formai definíció
  • az animációs film formakészlete
  • az élőszereplős és az animációs film átfedései és különbségei.

Vetítés: Yamamoto Eichii – Tezuka Osamu: Kleopátra (1970)

Az animációs film és a szorongás ábrázolása (3 alkalom):

  • egyéni és társadalmi szorongásvíziók az animációban
  • a bábanimáció és a kísérteties jelensége
  • a példaanyag alapvetően európai rövid animációkra épül, többek között

Jan Švankmajer, Jirí Trnka, Piotr Dumala munkáira.

Az animációs film és a komikum összefüggései (3 alkalom):

  • az animációs film nevettető lehetőségei
  • különös tekintettel animáció és burleszk összekapcsolódására
  • valamint animáció és szatirikus hangvétel kombinálására
  • a példaanyag alapvetően amerikai és európai rövid animációkra épül, pl.

Tex Avery, Chuck Jones, Bill Plympton, Nepp József, Zlatko Grgic munkáira.

Az animációs film és a líraiság, avagy lelki- és tudatállapotok megjelenítése (3 alkalom):

  • érzelmi folyamatok, álom és emlékezés témái
  • európai és távol-keleti animációkkal, pl.

Jurij Norstein, Bretislav Pojar, Kunio Kato filmjeivel.

A csoport tevékenységének gyakorlati vonalát Margitházi Beja irányítja. A kritikusok a délelőtti animációs előadások után, délutánonként a következő csoportos, illetve személyre szabott foglalkozásokra számíthatnak:

  • kritikaelemzések,
  • érvelési- és írástechnikai gyakorlatok,
  • forgatási tudósítások, interjúk készítése,
  • intenzív szerkesztőségi munka,
  • tábori lap szerkesztése,

publikációs lehetőség.

A jövő könyve, a könyv jövője

techtea.konyv apr25-1

Szerdán, 17 órakor kerekasztal beszélgetést tart a MOME.

A téma a könyvkészítés, -kiadás és -felhasználás dinamikus fejlődése és az ebben rejlő lehetőségek az érintőképernyők korában.

Résztvevők:
Keresztes Dóra – Kamramesék
Hegyi Béla – Interaktív folyóirat
MOME Kreatív Technológia Labor – Bemutató interaktív könyv projektekből
Nádai Ferenc – Elveszítjük-e a tapintást?

Moderátor: Ruttkay Zsófia

Helyszín: MOME A104-es terem

Idén is Filmtett-alkotótábor

Picture 2

Az idén nyáron már 11. alkalommal lesz Erdélyben filmes alkotótábor, amelynek animációs csoportja is van. A csoport részvevői hol kezdő, hol gyakorló,  animációval foglalkozó diákok, fiatalok, akik a tábor tíz napja alatt készülnek el egy-kétperces filmjeikkel. Munkájukat animációs csoportvezetők segítik.

A Filmtett tábor filmkészítési élménye máshoz nem hasonlítható, az egyik legjobb alkalom arra, hogy  alkotó közösségben hasznos tudásra tegyél szert, vagy hogy már meglévő animációs tudásodat elmélyítsd. A jelentkezési határidő április 30.!

Információk a felhívásról itt.

A képen részletet láthattok Gergely Szilárd tavalyi, Majmok című rövidfilmjéből.

Installáció a Fugában

webinviterk

Ráthonyi Kinga keramikusművész kiállításának megnyitója 2012. április 19-én, csütörtökön, 19 órakor lesz a Fugában.

Mátrai Péter építész-zenész az installációhoz zenét alkotott. A megnyitón Mátrai Péter előadja ez alkalomra komponált zeneművét a kiállított porcelánokon.

Megnyitja Kemény István költő.

A kiállítás megtekinthető 2012. május 07-ig.

A kapcsolódó program: 2012. május 4. péntek 18 óra: Hangkísérletek. Találkozás Mátrai Péter építész-zeneszerzővel.

Felvételi 2012

logo_animok

Jelentkezési határidő: 2012. június 25.
(Póthatáridő: 2012. augusztus 20.)

A képzésre felvételizőknek a jeletkezési határidőig jelentkezési lapot kell kitölteni, majd személyesen kell leadni a titkárságon. (A nyári szünetben az iskolai ügyeleten: minden szerdán 9 és 11 óra között.)  Mellékelni kell az érettségi bizonyítvány másolatát, 2 db igazolványképet és a regisztrációs díj (5.000.- Ft/fő) befizetéséről szóló igazolást, azaz a postai csekk másolatát.

Jelentkezési lap a mozgóképi animációkészítő  OKJ képzésre

Jelentkezési lap a fényképész és fotótermék kereskedő OKJ képzésre

Tandíj: 55000 Ft/ félév (110 000 Ft/év)

A felvételi időpontja: 2012. augusztus 23-24.

Augusztus 23. 10.00

Az animáció szakra jelentkezők általános műveltségi felmérő tesztet írnak és gyakorlati kreatív feladatot oldanak meg.

Használható eszközök: ceruzák, tollak, filctollak, festékek, azaz hagyományos képzőművészeti rajz- és festészeti segédeszközök. Számítógép nem használható.
Gyakorlat feladat: storyboard, figuraterv és látványterv készítése helyben megadott témára. Rendelkezésre álló idő: 4 óra.

A fotó szakra jelentkezők általános műveltségi és ismereti felmérő tesztet írnak és gyakorlati kreatív feladatot oldanak meg. Használható eszközök: ceruzák, tollak, filctollak. Fényképezőgépet, számítógépet az intézmény biztosít.

Rendelkezésre álló idő: 2 óra.

Augusztus 24. 10.00

A második napon a személyes beszélgetésekre kerül sor. Ennek során a jelentkezők bemutatják eddig készült szakmai jellegű tevékenységeiket: fotós vagy mozgóképes munkáikat, rajzaikat, grafikáikat, vizuális stúdiumaikat.

A felvételi eredményéről augusztus 27-ig értesítjük a jelentkezőket.

A felvételi helyszíne: Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola

Kezdés: 2012. szeptember

Felvételivel kapcsolatos további információk:
Telefon: 06 30 98-47-394, 06 20 943 97-17, 06 30 931 34-86
email: illyesakademia@gmail.com

Anilogue és animáció

liszka
Interjú Liszka Tamással

Liszka Tamással, a 2003-ban indult Anilogue fesztivál rendezőjével, a SzimplaFilm alapítójával, és olyan nagysikerű animációs filmek producerével, mint a Nyócker! és az Oscarra jelölt Maestro, beszélgettünk az animációs filmek sajátosságairól, a bennük rejlő művészi lehetőségekről, illetve az Anilogue-ról a 2010-es fesztivált követően.

Folytatás itt, a KuK-on.